"Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az Ő kegyelme." Zsoltárok 136,1
Imádkozzatok minden emberért!

Monday, August 23, 2010

Aug 14., Szombat, Silver Falls















A napot arra szántuk, hogy kicsit kikapcsolódjunk a gyönyörű fenyők árnyékában. Számomra még mindig csodaszámba megy ezeknek az óriási fáknak a látványa: akkorák, hogy nem sikerül befogni őket a kamerába. :)
Útban a Silver Falls State Park fele Murray megmutogatta a fontosabb helyeket, amelyekhez gyermekkori emlékei kötik.
Különleges mozzanat volt a nap eseményeiben, amikor megálltunk egy kávéra a térség egyetlen üzletében, és felfedeztük, hogy a tulajdonos élő hitű keresztény asszony. Férje, aki pár évvel ezelőtt az Úrhoz költözött, birkózó edzője volt többek között Murray-nek is iskolás éveiben. Lynne, a feleség, elmondta nekünk, hogy abban az időben rendszeresen imádkoztak a fiúkért, akikkel az edzések során a férje találkozott.
Nem különlegesek Isten útjai?!
Nagyon emlékezetes beszélgetés alakult ki, majd imádkozással búcsuztunk.
A nap nagy részét a Silver Falls State Park-ban töltöttük, ahol találtunk egy jó kis árnyékos helyet a Silver Creek patak partján. Közel volt az úszásra alkalmas hely is, bár Káleb és én csak a felfújható matrac tetejéről élveztük a (nagyon hideg) vizet irigykedő tekintetek tűzében. No, nem volt veszélyes, inkább mosolyok kiséretében, mert alighanem Káleb volt a legkisebb 2 kilóméteres körzetben. :)
A park 10 vizeséséből mi csak hármat néztünk meg, a területe 9,000 acre (36 km2), mert a hangsúlyt inkább a pihenésre tettük. :)
Örvendtünk, hogy a nagy meleg ellenére Káleb jól aludt, amikor eljött az ideje. Nagyon jó helyet választottunk, végig volt élvezhető árnyék.
Még játékra is jutott idő, ostábláztunk, amit nekem másodjára is meg kellett tanulnom. :) Végül nyertem is, de csupa egyszer. :)
Nagy hasznát vettük a hűtőládának, amiből nemcsak hideg innivaló, hanem fincsi grillezésre való is kikerült. Murray volt a tűzmester.
Valakik tőlünk pár méterre, a patakon túl ünnepelték az esküvőjüket, sajnos lemaradtam a látványról (kiváncsi lettem volna, természetesen, a menyasszonyra :).
Utolsók között szedtük fel a sátorfánkat azzal a jóleső, hálás érzéssel, hogy tartalmas napunk volt.

3 comments:

  1. Köszönöm a képeket! Olyan jó igy látni titeket:). Máriáékkal találkoztunk a tegnap délután és titeket is emlegettünk. Szeretettel gondolunk rátok:).

    ReplyDelete
  2. Kedves Adinkám!
    Játékra hivlak, nézz be hozzám. Kiváncsian várom a válaszodat:).

    ReplyDelete
  3. Köszi, Nővérkém, igyekszem beszállni a játékba. :)

    ReplyDelete