"Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az Ő kegyelme." Zsoltárok 136,1
Imádkozzatok minden emberért!

Friday, June 14, 2013

Újdonságaink

Ma elkezdett mászni a 8 és fél hónapos kislányunk, Sarah Noémi. Amikor észrevettem, azonnal kamerát ragadtam, hogy valamit megörökitsek belőle Apának is. Csak pár másodperc lett az egész akció, mert a szerető és védelmező nagytestvér már mentésbe fogott: mit keres a baba a padlón, úgyebár? ...Ekkora eseményről feltétlen irnom kellett, főként, hogy a legutóbbi bejegyzésem túl régen volt... Azóta Murray lefogyott negyven kilót, én is valamennyit - nálam semmi rendkivüli: még mindig a terhességek alatt és között felszedett többlettől kivánnék szabadulni. Az étrendünk a diéta miatt elég nagyot változott jó irányba. Közben május 22-én a bérelt lakásból elköltöztünk: házat vettünk, amelyet szeretnénk felújitani, ezért lakókocsiban "nyaralunk" az új házunk udvarán. Gyönyörű udvart és madárhangot kaptunk a házzal, szép virágokat, bokrokat és fákat... Nagyon hálásak vagyunk, hogy Isten igy is gondoskodott rólunk. Vannak paradicsom-palántáink is, már szépen nőnek. A veteméyből csak a retek és a borsó mutat valami eredményt. Nem is csoda, mert megkésve ültettünk... Szokatlan a szűk "lakás", de nagyon élvezzük, amikor kilépünk az udvarra. :)