"Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az Ő kegyelme." Zsoltárok 136,1
Imádkozzatok minden emberért!

Wednesday, January 5, 2011

Találkozás magyarokkal








Ez is a tavaly :) történt, ha jól emlékszem december 4-én, miután visszajöttünk Kalebbel Vásárhelyről.

Egy pár hónapja fedeztem fel, végre, az oregoni magyar közösség oldalát, rögvest be is jelentkeztem, így a hírlevelükből megtudtam, hogy karácsonyi összejövetelt szerveznek, a gyerekeknek Mikulás-járást.

Nagy lelkesedéssel készültem (magyaros töltött tojást, amerikai sonkát vittünk). Nem gondoltam volna, hogy az ismeretlen magyar testvéreimmel való találkozás ilyen kellemes, mégis feszült izgalommal fog eltölteni. Azt hiszem, Murray sokkal bátrabb volt a kezdeményező társalgásban, mint én. A társaság vegyes volt, a magyar-amerikai házasságoknak megfelelően. Amolyan kulturálisnak nevezhető, de kötetlen alkalom volt.

Egészen jól esett a kolozsvári káposzta, amit valaki nagyon finomra kerekített.

Sikerült pár emberrel telefonszámot, emailt cserélni.

Megszületett a Kaleb első Mikulással készült képe is. Aranyos volt, ahogy nagy komolyan, félelem nélkül sokáig vizsgálgatta. :)

Hamarabb meg akartam mutatni











a karácsonyi díszítést a Good Shepherd gyülekezetben, ahova járunk. Nagyszerű munkát végeztek azok, akik az idén a karácsonyi hangulatnak ennek a vetületéért feleltek. :) Annyira tetszett, hogy le kellett fényképeznem pár dolgot. :)

Jonathan lp. az egyik pásztor szemszögéből mondta el a karácsony üzenetét. Érdekes, ahogy a dramatizálás közel hozza praktikusságában és valódiságában a jól ismert történetet.

Külön öröm volt, hogy Vicki is eljött velünk Szenteste "délutánján" az istentiszteletre.