Végre!

....sikerült rendet teremteni annyira, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom az írás miatt.

Kaleb ugyanis nagyon sokat változott, mondhatni rövid időn belül: teret és elfoglaltságot igényel minden éber pillanatában, azaz szinte egész nap. Nem sokat alszik mostanában, folyton járna, csak vezesse valaki. Mától mindig cipőt adok a lábára, hogy egészségesebb legyen a lábfej fekvése (édesanya tanácsa szerint, de a doktornő is ezt ajánlotta nagyon gyakorlati okból, a padlón levő targyak miatt :)

Az étkezések se unalmasak: feltétlenül kér abból, amit mi eszünk. Kénytelen voltam pár napja vajas (friss!) kenyeret adni neki (mostanában ez a kedvenc reggelim tejeskávéval :)), és ezen a héten kapott először spagettit szósszal (persze csak annyi szósszal, ami elkerülhetetlenül a spagettire került). Nagyobb keletje van a fogzást segítő keksznek is, ami kifejezetten babáknak való, és van mit takarítani utána. :)

...sikerült időt szánni a tanulásra meg az elméleti sofőrvizsgára (Zsoltnak köszönhető, hogy rászántam magam, mert bár rég készültem rá, mégse készültem el :). Szombaton testileg-lelkileg felkészültem, de mivel félre-informálódtunk és egyebek, nem sikerült akkor vizsgázni. Nancy barátnőmmel mentünk el tegnap (Murray dolgozott), és kisebb viszontagságok után nagy megkönnyebbülésemre kezembe adták az ideiglenes tanulói sofőrkönyvet.

Nagyon tetszik az itteni rendszer: minden stresszelés nélkül, előzetes programálás nélkül le lehet tenni az elméleti vizsgát (5 dollár ellenében).

Én a számítógépes verziót választottam. 33 kérdés volt, amiből 5-öt tévedtem. Már le is mondtam arról, hogy sikerül (előzőleg nem néztem utánna ennek a fontos részletkérdésnek, hogy hány kérdés lesz, és hány hibalehetőséget engednek meg, csupa egy tesztsort oldottam meg, ami a könyv végén volt - akkor Murray kérdezett, tehát nem emlékeztem, hogy hány kérdés volt :). Szóval, nagy meglepődéssel olvastam a képernyőn, hogy átmentem a vizsgán. Nagy öröm! :) Utána egy gyors szemvizsgán kellett átesnem ott, ugyanebben a teremben (minden orvosi jelenlét nélkül :), majd pár aláírás, újabb összeg kifizetése (23,50), fényképkészítés, és kész! Kezembe adták az ideiglenes tanulói könyvet, az igazi postán érkezik majd. Kb. 1 és fél óra alatt minden megvolt.

A törvény szerint vezethetek egy másik sofőr jelenlétében (akinek legalább 5 éve van könyve), és 50-100 óra vezetés után letehetem a "nagy" gyakorlati vizsgát a végleges sofőrkönyv megszerzése érdekében.

Alig értünk haza Nancy-vel, tovább is kellett mennünk. Murray már várt, mert temetésre kellett mennünk. 96 éves fogadott nagymamája költözött az Úrhoz. Öröm volt tudni, hogy Isten gyermeke lévén, neki ez csodás változást jelent: e lehető legjobb dolog történt vele.

Sajnos, 6 perc késéssel érkeztünk (messze kellett mennünk), és így a temetés utolsó 3 percét fogtuk ki csak. Hihetetlen, hogy itt milyen rövid egy temetés. De, nem lepődtem meg nagyon, mert ez volt a második lehetőségem ezt tapasztalni. A rokoni kapcsolatápolásból azonban bőven kivehettük a részünk.

A Clemetson nagyszülők sírkövén a két név között egy szív van vésve a házasságkötésük dátumával (1940 - 60 évet éltek együtt házasságban), amely fölött a 23. zsoltár áll, alatta meg az, hogy "Together forever". Sokat jelentett nekem a hitnek ezen nyomait látni...

A család együtt ebédelt, így volt idő ismerkedni és a rokoni szálakat erősítgetni.

Hazafele tartottunk, amikor Murray megállt egy parkolóban és felhívta az autó biztosítót, így engem is nyilvántartásba vettek. Majd kiszállt az autóból - ez kezdett nekem gyanús lenni - kitessékelt engem is, és a kormány mellé parancsolt. Kissé tiltakoztam, amúgy komolyan meg voltam ijedve - a mi autónk az én fogalmaim szerint elég nagy, eddig csak Daciát vezettem otthon - de azért egy kis jóleső izgalommal láttam neki a tanulásnak. Pár perces bevezető oktatás után :) az úton voltunk, és ÉN vezettem. Nahát! Nem semmi! :)

Spontán módon kerülő stb. utakon elég messze elvetődtünk (vadonban, ahol a madár se jár, gyönyörű vízeséseket csodáltunk meg), és este 8 körül adtam át a kormányt a férjemnek, miután egyszer izgalmamban a gázt nyomtam meg a fék helyett (de, hála az Úrnak nem lett baj belőle, elég hamar megnyomtam a féket is utána). Szóval, kb. 4 órás vezetés után becsületesen elfáradtam, és végül örvendtem, hogy a sötétben és esőben nem én vezettem hazáig a nagy forgalomban. Az még túl sok lett volna az én kezdő idegeimnek. :)

Apropó, Kaleb nagyon csodálkozott, hogy az anyukája szinte rá se néz az autóban, hát persze, hogy nem: kezdetben még az ablaktörlő kezelése is extra tevékenységnek tűnt vezetés közben. :)

És, megjegyzem, nagy könnyebbség, hogy nem kell sebességet váltani (kivéve hegyen le, dombon fel, stb., amikor nagyon szükséges a fék miatt).

P.S. Örömmel olvastam, hogy még más is tanul vezetni mostanában: Márti, nem vagy egyedül! :)