Akkor pillantottuk meg először Édesanyát a reptéren az érkezőkre várakozók sorából, amikor a mozgólépcsőhöz ért.
Sok-sok ima, utazás, izgalom és fáradtság után végre itt volt velünk.
Hosszú volt a várakozásnak az az utolsó szakasza, az az egy óra: örültem, hogy Kalebet otthon hagytuk, és kedvemre izgulhattam a reptéren, amig vártuk, hogy Édesanya átjusson a vámon...
Hosszú út fáradalmait csak fokozatosan lehetett kipihenni...Ennek ellenére az érkezés napján együtt vacsoráztunk, és csodálkozásomra Édesanya sokáig nyitva birta tartani a szemét.
Mi már a vacsoránál lelkesen hozzáláttunk az Erdélyből hozott hazainak. :)
Osztozok oromotokben!
ReplyDeleteS azert barmilyen is Amerika , csak a hazai a meno?!
1
De jó! Köszi a képeket!
ReplyDeleteÖrülünk, hogy egészségben megérkezett, Isten áldjon benneteket!
ReplyDeleteKöszönjük szépen, Iri! Szivesen, Maresz, tudom, lehetnék gyorsabb is a beszámolókkal/képekkel... Köszi, Erika, hogy irtál. :)
ReplyDeleteJó látni Marika nénit ! Írjál még, és kérünk képeket! :D
ReplyDelete