"Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az Ő kegyelme." Zsoltárok 136,1
Imádkozzatok minden emberért!

Wednesday, October 12, 2011

Bátorító

A 4. alkalom volt a mai a női bibliaóra hetenként megtartott sorozatában. Olyan jó volt! Hála Istennek! :)

Ez az első év, hogy a kezdettől részt veszek a bibliaórán. Annyira örülök ennek a lehetőségnek, hogy minden héten nemcsak az Igét tanulmányozzuk, hanem egy szűkebb csoportban is közösséget gyakorolhatunk!

A múlt évben, amikor a Mózes öt könyvét tanulmányozták a nők, jóval a bibliaóra őszi megkezdése után voltam az alkalmon először Nancy barátnőm jóvoltából, de csak egy rövid ideig jártunk. Akkor Kaleb kisebb volt, és a csoportbeszélgetésen ott volt velem. Emlékszem, hogy minden hétre sok olvasnivaló és "házi feladat" volt, annyira, hogy alig bírtam lépést tartani...

Olyan sok nő jár ezekre a bibliaórákra, hogy három különböző időpontban tartják meg minden héten. Tavaly kedd este mentünk, most én szerdánként járok reggel 9-re, mert akkor van gyerekfelügyelet. És micsoda áldás is ez! Kikapcsolódás és lelki épülés egyszerre!

Ezúttal a Filippi és a Kolossé leveleket tanulmányozzuk. A munkafüzetünk, ami inkább munkakönyv :), minden alkalomra 17-20 kérdés segítségével készít fel az alkalmakra, amelyeknek a struktúrája a következő: 10-15 perc éneklés, 45 perc előadás, 1 óra és 20 perc csoportbeszélgetés.

Különböző önkéntesek gondoskodnak a terem díszítéséről, a sütiről és innivalóról (kávé, tea), az érkezők fogadásáról, stb.

A csoportunk nagyon tetszik: 23-an vagyunk, amelyből három csoportvezető. Az egyik csoportvezetőt, egy nagyon kedves anyukát a vasárnap reggeli közösségünkből már ismertem, ami igencsak jóleső érzés volt az elején. Angela is a mi csoportunkban van, aki több mint húsz éve vándorolt ki Amerikába Bukarestből. Vele is találkoztam már korábban.

Jó a dinamikája a csoportnak, és, mind minden csoportban, megtalálhatóak a tipikus személyiségek is. :) Ami a fő, hogy egymást elfogadjuk és építsük: ez a cél.

....Közben eszembe jutott a női bibliaóra első alkalma, amely annyira különleges volt, hogy pár szót kénytelen vagyok ejteni róla: a nagy (istentiszteleti) teremben kb. 20 (vagy több) kerek asztal volt izlésesen reggelihez megterítve (amint már említettem, az alkalom, amelyet választottam, szerda reggel 9-kor kezdődik, ideális a reggelihez :). Minden asztal közepén a díszítés egy kartonból készült, de valódinak ható postaláda volt, amelybe az alkalom közös részének idejént betehette mindenki a kívánság-levelét erre az "bibliatanulmányozó évre" vonatkozóan. Majd mindenki megkereste a csoportját, ahol többnyire ismerkedéssel telt el a hátralevő idő...

Játék-ötlet ismerkedéshez, amelyet a második alkalmon láttam: különböző színű M&M cukorkákból választott mindenki négy különböző színűt, majd a vezető által előkészített, színekkel megjelölt kérdésekre így válaszolt sorban mindenki.

És, akkor végre eljutottam a mai alkalomhoz: a 2. leckét boncolgattuk, amely a Filippi levél mind a 4 részének az áttekintése volt.

A könyvünk által Aquinói Szent Tamástól idézett imát én is idézem most:

"PRAYER

Give me, O Lord, a steadfast heart, which no unworthy affection may drag downwards; give me an unconquered heart, which no tribulation can wear out; give me an upright heart, which no unworthy purpose may tempt aside. Bestow on me also, O Lord my God, understanding to know You, diligence to seek You, Wisdom to find You, and a faithfulness that may finally embrace You, through Jesus Christ our Lord, Amen."

(Famous Book of Prayers)

1 comment:

  1. Köszi, hogy leirtad! Milyen jó, hogy ehhez a közösséghez tartozol!:))

    ReplyDelete