Mondanom sem kell, hogy én is sirtam, amikor láttam, hogy mi történt, hogy tele a kis szája vérrel, bár nagyon igyekeztem nyugodt maradni. Murray nem volt itthon, sőt a szokásostól eltérően a szomszéd államban dolgozott, őt kár lett volna mobilon hivni, úgyse tudott volna hazarepülni... Egy rövid tépelődés után a karomban levő sirő, vérző gyerekkel az autóhoz rohantam le, közben Vicki-t hivtam, aki a nagyon közel lakik hozzánk. Nem magyarázkodtam, se idő, se lelki erő nem volt hozzá, csak kértem, hogy azonnal jöjjön.
Vicki-nek a jelenléte kicsit segitett megnyugodni, javaslatára visszamentünk a lakásba, ahol a kicsi is megnyugodott hamarosan, és a vérzés is lassan elállt. Abban a lelkiállapotban valószinűleg balesetveszélyes lettem volna az úton!
Ezek után hivtam fel Murray-t, majd a klinikát. A nővér azt ajánlotta, hogy menjünk a sürgősségire, mert ha szükség lenne varrásra, ők azt nem tudják lebonyolitani.
Igy a sörgősségin kötöttünk ki reggel 9 óra körül: a helyzet felmérése, papirmunka stb. után érzéstelenitették valamiféle zselével a Kaleb ajkát, utána alaposan kitisztitották, majd egyfajta orvosi "ragasztót" tett az orvosnő a sebre kivül.
Fél 12-re itthon voltunk.
Kaleb egy jót aludt szegény a viszontagságok után, délutánra már egészen jókedve volt...
Hála Istennek, hogy nem történt nagyobb baj!
Gyógyulást kivánok a kicsi Kálebnek! Küldök egy puszit:)).
ReplyDeleteKöszi, Maresz, :), átadom.
ReplyDelete