Természetes volt eddig "otthon tudni" őket, ahova a gondolataim szivesen elvittek, hiszen a kedves emlékek és közös percek ismerőssé és otthonossá tették a helyet.
Most nem tudom hova helyezni őket, várom, hogy emlékek és közös percek népesitsék be az új teret... Addig egy kicsit fáj ez az ismeretlenség.
...Addig is jó, hogy a hit és az ima szárnyakat tudnak adni. Mi is lenne velünk ezek nélkül, az Úr nélkül.
Igazából, az emlékek és a közös percek is az Úrral érnek olyan sokat!
P.S. Maresz, Jakab, Eszter és Krisztina - kivánunk kellemes, áldásos és gyors beilleszkedést Aradon.
Köszönjük az értünk mondott imákat! Jól vagyunk, kezdjük itthon érezni magunkat:).
ReplyDelete