"Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az Ő kegyelme." Zsoltárok 136,1
Imádkozzatok minden emberért!

Friday, June 14, 2013

Újdonságaink

Ma elkezdett mászni a 8 és fél hónapos kislányunk, Sarah Noémi. Amikor észrevettem, azonnal kamerát ragadtam, hogy valamit megörökitsek belőle Apának is. Csak pár másodperc lett az egész akció, mert a szerető és védelmező nagytestvér már mentésbe fogott: mit keres a baba a padlón, úgyebár? ...Ekkora eseményről feltétlen irnom kellett, főként, hogy a legutóbbi bejegyzésem túl régen volt... Azóta Murray lefogyott negyven kilót, én is valamennyit - nálam semmi rendkivüli: még mindig a terhességek alatt és között felszedett többlettől kivánnék szabadulni. Az étrendünk a diéta miatt elég nagyot változott jó irányba. Közben május 22-én a bérelt lakásból elköltöztünk: házat vettünk, amelyet szeretnénk felújitani, ezért lakókocsiban "nyaralunk" az új házunk udvarán. Gyönyörű udvart és madárhangot kaptunk a házzal, szép virágokat, bokrokat és fákat... Nagyon hálásak vagyunk, hogy Isten igy is gondoskodott rólunk. Vannak paradicsom-palántáink is, már szépen nőnek. A veteméyből csak a retek és a borsó mutat valami eredményt. Nem is csoda, mert megkésve ültettünk... Szokatlan a szűk "lakás", de nagyon élvezzük, amikor kilépünk az udvarra. :)

Friday, February 22, 2013

Megragadni a pillanatot...

"A jövő nem a miénk", mondta valaki ma egy keresztény rádióadásban. "MOST szeresd gyermekeidet, családodat gyakorlati módon". Ezért hát fokozott figyelemmel ültem le a majdnem 5 hónapos kislányunk mellé, aki valami miatt sokadjára panaszkodott. Előzőleg már megpróbáltam a kiságyban való altatást, majd az etetést, a hintában való altatást, ismét az etetést, vigasztalást, pelenkavizsgálatot, játszást, stb. Semmi nem működött három percnél tovább. Igazi kihivás tehát most nekem nem a betervezett tevékenységre gondolni, hanem a szeretet gyakorlására MOST, ebben a pillanatban. Arra jöttem rá, hogy tervezni jó, de a rugalmasság sokkal fontosabb. Ha nem vagyok békésen :) rugalmas, akkor a harag és a bosszankodás toppan be figyelmeztetés nélkül... További mai zökennők: Kaleb betegebb, mint tegnap, az éjjel láza is volt. Nagyon igényelte az anyai kényeztetést, amit igyekeztem meg is adni neki, amennyire lehetett. Kivételesen nézhette a jelenlegi kedvenc magyar autós rajzfilmjeit is... ...két nappal később Kaleb még betegebb: nem alszik jól éjjel, nappal meg ő kéri, hogy fektessem le. Mára már a babának is csorog az orra. Imádkozom és reménykedem, hogy nem lázasodik be. Igyekszem gyakran szoptatni, hogy minél hatékonyabban működjön a "kommunikáció", amely a megfelelő "gyógyszer" "megrendelését" segiti elő az anyatejben: miközben a baba szopik, a nyálon keresztül jut el az "információ" és a "rendelés" a tejtermelésre vonatkozóan, hogy a következő etetéskor a baba pontosan azt kapja, amire szüksége van. Hát nem csodálatos Istennek ez az ajándéka? :) Közben telnek a napok, és én igyekszem megragadni a pillanatot. Erről az igyekezetről szólnak a képek is. Legutóbb az új "babaültető szék" feletti örömet igyekeztem megörökiteni. Nagyon tetszik nekem is, mert biztonságosan ul benne a baba, és kedvére nézelődhet, figyelheti a ház népének a tevékenykedését...