Pihenés helyett addósságaim törlesztése :)

Ma úgy döntöttem, hogy alvás helyett inkább beszámolót és elmaradt e-maileket fogalmazok. A ti kedvetekért! :) Abban a reményben, hogy örülni fogtok az életjelnek.

Ugyanis, még élünk és mozgunk, Isten kegyelméből, történnek is emlitésre méltó dolgok, de a buzgóságom kissé meglankadt az utóbbi időben, ami az irást illeti...

Ha emlékezetem nem csal, gondolatban már rég beszámoltam nektek:

1) a női csendesnapokról is. Azért is volt különleges élmény a számomra, mert kb. két év után először mentem pár napra Kaleb nélkül valahova... Furcsa is volt: az első pár órában hazatelefonálgattam, hogy lássam, hogy van a család nelkülem, de csalódásomra :) egész jól birták anya nélkül... :) Aztán, a helyszin is gyönyörű volt: az egyik óceán parti konferenciaközpontban élveztük az előadásokat, a közösséget és a finom ételeket, amelyek minden nehézség nélkül nélkülünk készültek el. :)
Az előadó, Dawn Smith Jordan (http://www.dawnsmithjordan.com) is különleges volt, akinek a ma látható gazdag szolgálata egy régi, családi tragédia tapasztalatából született Istennek a titokzatos terve szerint. A nővére 17 éves volt, amikor valaki a házuk postaládája mellől elrabolta és megölte. A gyilkos később a börtönben megtért, és levélben bocsánatot kért a családtól. A megbocsátás leckéjét nagyon nehéz próba által kellett ez a keresztény család megtanulja.

2) a születésnapomról, amit ebben az évben kivételesen két tortával és két külön vendégsereggel ünnepeltünk. :) (Úgy látszik, a 33-as határkő különleges az életemben.)

3) a húsvétunkról, amelynek a csúcspontja az idén is a gyülekezetben töltött idő volt. A feltámadás diadalát idéző kórus és zenekara könnyekre fakaszott. Nem érzelmességből, hanem a Lélek jelenlétéből következett...

A családdal a reggelinél voltunk együtt, ünnepi vacsorára pedig az új magyar barátainkhoz voltunk hivatalosak, Zsuzsához és Istvánhoz, akik nagyon kedvesen fogadtak. Kalebet sok-sok meglepivel várták, amelyek a kertben voltak elrejtve. :)

Egy héttel az ünnep előtt szombaton a magyar istentiszteleten is részt vehettünk ketten Édesanyámmal. A Kanadából érkező lelkész élő hitű prédikációi frissitő erővel hatott rám, és remélem a többi hallgatóra is.

4) a családunk legnagyobb ajándékáról, második babánk várásáról (ez lenne a 18. hét, ha jól számolom).
Az első három hónap kissé rázósabb volt, de Istennek hála, mára már egész jól érzem magam, ami abból is látható, hogy rászántam magam az irásra. :)

5) Kalebről, aki akkorát nőtt, hogy már nem birom 10 másodpercnél tovább ölben vinni. Nem mintha ez ennyire fontos lenne normális körülmények között, de ha úton vagyunk, és éppen megunja a gyaloglást, akkor nyafogni kezd, és nem mindig sikerül olyan hatékonyan fegyelmezni, hogy a lábán menjen tovább. A babakocsinkat ugyanis valaki megkivánta, és ellopta. Még nem vettünk újat, remélem, majd hamarosan...

Remélem, minden kedves olvasóm jót majálisozott ma. :) (Itt, Portlandban esik a májusi eső, nincs kilátás grillezésre.)

Kivánok egy nagyon szép májusi hónapot!

Még néhány kép

...anyósom érdeme, ezeket ő készitette.

Különösen örvendek annak, ahol ketten vagyunk...

Arra gondolok, hogy nem véletlen

...az évszakok váltakozása. Jobban értékelem a tavaszi napsütést a téli esőzések után.

Még a március végi hóért is hálás vagyok, mert Kaleb életében először a havat is megtapasztalhatta. Korábban este havazott, és reggelre többnyire el is olvadt az egész...

Aztán, a megosztott öröm nagyobb öröm. Különleges dolog megosztani olyan élményeket, amelyek sokáig csak az én életem részei voltak, és csak mesélhettem róla a szeretteimnek. Most megadatott nekem az is, hogy Édesanyámmal osszak meg ezekből néhányat.

Szombat reggel felkerekedtünk, és meglátogattuk a Tillamook-i sajtgyárat, majd utána az óceán partjára is elmentünk, ami természetesen a nap fénypontja volt.

Az óceán fenséges látványa mindig szellemi éményt jelent nekem, és olyan öröm volt látni, hogy Édesanyámnak is hasonló tapasztalata volt.

Gyönyörködtünk Kalebben is, mert akkorrára cseperedett, hogy most jobban tudta élvezni az apály-dagály jelenséget - ebből természetesen játékot csináltak az apjával, hogy milyen messze tudnak a viz közelébe bemenni ahhoz, hogy ne kapja el őket az utánuk iramodó viz -, a homokot, a parton heverő fadarabokat...

(Inkább) Utólag nevettem - a többiek lehet, hogy már akkor is - azon, hogy Kaleb megkósolta a homokot játék közben. Nem lehetett nagyon finom, mert a biztatásunkra azonnal kiköpte.

Több helyen is megálltunk a parton észak fele haladva, igy a táj változatosságát is élvezhettük. Az egyik parton egy régi hajóroncsot láttunk, ami különleges, és számomra új látvány volt. Ez a partszakasz abban is különbözött a többitől, hogy autóval le lehetett hajtani. Ezt természetesen Murray ki is használta. :)