Az apróhirdetéssel kezdődött: egy házaspár hirdette elfogadható áron a Lincoln City-ben kibérelhető házát a gyülekezet lapjában.
Murray kapott az alkalmon, és engem is meggyőzött, hogy hagyjunk csapot-papot, és menjünk pár napra az óceán partjára üdülni.
Nosza, volt nagy készülődés: igyekeztünk mindent megvenni és bepakolni, ami az első komolyabb babás kiruccanáson szükségeltetik szülői szemmel megítélve. :)
Végre beszereztünk egy családi ernyőt általában az oregoni esőre való tekintettel (vasárnap reggel zuhogott: vasárnap este indultunk).
A többes szám használata nem igazán pontos: Murray, szegény, egyedül, pontosabban Kalebbel bonyolította le a bevásárlást, mert én szokásomhoz híven elhanyagoltam a fordítást, így irdatlan ütemben kellett dolgoznom, hogy befejezzem elutazás előtt (másképp elképzelhetetlen lett volna egy lelkiismeretfurdalás-mentes üdülés, ugyebár :).
(Murray megállapította, hogy a sok lótás-futás ellenére élvezte, hogy a fiával tölthette a délutánt, ugyanakkor sokkal jobban átlátta, hogy miből is áll az én munkám nap mint nap... Hogy mire nem jó a fordítás! :)
Szóval, mire mindennel elkészültünk, este 10 óra is elmúlt: a fáradtság ellenére csodálatos érzés volt végre úton lenni :). Velünk utazott a hinta, a játszó állóka (Kalebnek éjszakára), az etetőszék, a két halászbot, és egyebek.
Kaleb hamarosan mély álomba merült a kocsiülésben, mi meg titkon nagyon örültünk, hogy kihasználhatjuk az időt egymásra figyeléssel, beszélgetéssel, nevetéssel...
...Éjfél után érkeztünk meg. A ház a 17. utcában volt. Könnyen megtaláltuk. A berendezés kicsit az angliai házakra emlékeztetett: régies, nagyon kényelmes és praktikus.
Legalább 1 órát pakolásztunk, mire végre álomra hajthattuk a fejünket...
No comments:
Post a Comment