Folytatom a szerdai nappal

...amikor Murray ismét céltudatosan lemondott reggeliben az alvásról a halászás javára. Erre én soha nem lennék képes... :))

Eredetileg a nagyszülők becsülendő vendégszeretetét és bizalmát akartuk méltányolni azzal, hogy ismét elmenjünk a folyóparti birtokukra, de a szép idő kihasználása érdekében a férjem inkább rákászást javasolt a kb. 20 km-re levő Alsea öbölben.

Útközben, minthogy nem sikerült számítógéphez jutni, vásároltunk egy új memóriakártyát a fényképezőgépbe: azzal vigasztaltam magam a be nem tervezett költekezés kapcsán, hogy legalább lesz ezután lehetőség hosszabb videók tárolására... Vennünk kellett egy védőmellényt is Kalebnek a törvénynek megfelelően.

Csónakot béreltünk 3 órára, amihez adtak három csapdát csalival (menyéthús) és nekünk való védőmellényekkel.

Tapasztalatlan lévén, nekem izgalmas volt a csónakbaszállás, de aztán hamar megszoktam a gondolatot. Kaleb előbb nagy idegenkedéssel fogadta a melllényt, ami szokatlanul korlátozta a mozgását, de kis idő múlva nagy megkönnyebbülésünkre elaludt az ölemben.

...Az öböl szépsége lélegzetelállító volt: az óceán közelségét nem lehetett elfeledni itt a két víz találkozásánál.

A fókák messze bemerészkedtek az öbölbe és csapatban játszodtak a víz felszínén, buksi fejük játékos, nagy kutyákra emlékeztetett.

A sirályok méltóságteljes röptében megcsillant a nap sugara... a szemet gyönyörködtető kékség madarának és a vizen könnyedén úszó kacsának ötvözetei ők...

Lassan beleszoktam a csapdák ellenőrzésének izgalmas ritmusába: vajon mit rejteget ez az újabb lehetőség?

A bőséges fogás örömét kissé lelohasztotta a rendelkezések szigorúsága, bár beismerem, nagyon ésszerűek: csak az elég nagyra nőtt hímeket szabad megtartani, a többinek vissza kell kerülnie a vízbe. A két rák azonban, amit megtarthattunk, nagy megelégedéssel töltött el. Megvolt a a számomra kalandos vacsoránk aznap estére. :)

Természetesen Murray volt a szakács, aki élvezettel vezetett be a rák elkészítésének és elfogyasztásának a művészetébe. A 'rák-kultúra' teljes hiányában kellőképpen meglepődtem, hogy a legfinomabb falatok a lábakban vannak, és hogy minden falatért meg kell küzdeni... :) De, megérte!

Érdekes belegondolni, hogy ebben a nyugati parti kultúrában a rák olyan közönséges, úgymond, mint otthon a csirkecomb (inkább a szárnyas nyaka jutott eszembe, de a csirkecomb jobban hangzik :)))).