Kaleb happily gives up his nap

on Sunday mornings in order to enjoy all the excitement at childcare! :)

By the end of the service, when we go to pick him up, he is soo tired, he can hardly keep his eyes open. The moment he is in the car seat and the car is rolling, he is fast asleep...

His little self shows himself in such a different light for us when he is in the room with the other infants: he is so cute, so curious and so vulnerable.

The staff at childcare (they are all volunteers, by the way) love Kaleb, they say he is an easy child to watch. That is a relief for us!

P.S....A more experienced father told us teasing some time ago when we first started to leave Kaleb at the nursery:

"Sometimes, as a parent with baby/babies you go to church for the FREE CHILDCARE." :)))

True or false? :)

I love it anyway...

The Hunted, 2003

One of the scenes of this movie is located in Oregon City, and after my husband pointed out the exact area for me from the road, I took a few pictures...

It is a beautiful place right in the heart of the town.

P.S. The movie itself is not the best of movies to watch. What I liked most about it is the fact that most of the scenes take place in Portland, Oregon. Interesting to watch familiar locations on the screen.

Only the tip of the iceberg

This is the last part of the last project my husband was working on. It looks great, isn't it?

Perfect for a person in a wheelchair: that is the purpose of the deck.

The job included major bathroom remodeling, fan installing, new wall, overseeing other people's work on different parts of the project, etc.

I have a great husband!

P.S. I can't wait to see him build our own home in Székelyland one day, God willing. :)

A Siletz folyón

A nagyszülők telkére mentünk ismét csütörtökön, ez volt a nap eseménye. Kora délután volt, szinte, mire kiértünk a reggeli teendők és a szedelőzködés után. A késéshez az is hozzájárult, hogy egy olyan bolt után kutattunk, ahol lazacnak való csalit lehet találni.

Annyira egyediek és különlegesek ezek a "kisvárosi", üdülőtelepi vagy vidéki boltok, hogy muszáj volt fényképeznem. Az eladő hölgy láthatóan nem bánta...

Nagy örömömre most volt lehetőségem fényképeket készíteni a folyóparton is, főként, hogy Kaleb elaludt az úton, így amikor megérkeztünk volt egy kis idő bámészkodni és megörökítésre érdemes harmóniákat keresgélni.

Miután Kaleb felébredt, terv szerint csónakra ültünk - Bob kedvesen megengedte, hogy használjuk a csónakját - és elindultunk lefele, a tenger fele.

A folyó mindkét oldalán egyik üdülőház következett a másik után, és a meredek parton minden ház vagy lakókocsi előtt lépcső vezetett le a mólóhoz, amely hangosan beszélt a gazdájuk anyagi tehetségéről.

Ismét láttunk fókákat, bár itt sokkal szégyenlősebbek voltak, egyedül úsztak és hamar víz alá merültek.

Hidegebb volt sokkal, mint előző nap, és az ernyő felavatására is sor került. Én kb. 1-2 óra után fel is adtam, és lemondva a halászat izgalmairól boldogan vonultam be Kalebbel a meleg lakókocsiba. Míg a kedves férjem kitartóan lazac után kutatott a hidegben, én megnéztem egy filmet (I dream of Africa - tetszett, ajánlom másnak is).

P.S. A képek kicsit össze-vissza vannak, és az utolsó napról - péntek, a hazautazás napja - is mutatok párat itt-ott.

Folytatom a szerdai nappal

...amikor Murray ismét céltudatosan lemondott reggeliben az alvásról a halászás javára. Erre én soha nem lennék képes... :))

Eredetileg a nagyszülők becsülendő vendégszeretetét és bizalmát akartuk méltányolni azzal, hogy ismét elmenjünk a folyóparti birtokukra, de a szép idő kihasználása érdekében a férjem inkább rákászást javasolt a kb. 20 km-re levő Alsea öbölben.

Útközben, minthogy nem sikerült számítógéphez jutni, vásároltunk egy új memóriakártyát a fényképezőgépbe: azzal vigasztaltam magam a be nem tervezett költekezés kapcsán, hogy legalább lesz ezután lehetőség hosszabb videók tárolására... Vennünk kellett egy védőmellényt is Kalebnek a törvénynek megfelelően.

Csónakot béreltünk 3 órára, amihez adtak három csapdát csalival (menyéthús) és nekünk való védőmellényekkel.

Tapasztalatlan lévén, nekem izgalmas volt a csónakbaszállás, de aztán hamar megszoktam a gondolatot. Kaleb előbb nagy idegenkedéssel fogadta a melllényt, ami szokatlanul korlátozta a mozgását, de kis idő múlva nagy megkönnyebbülésünkre elaludt az ölemben.

...Az öböl szépsége lélegzetelállító volt: az óceán közelségét nem lehetett elfeledni itt a két víz találkozásánál.

A fókák messze bemerészkedtek az öbölbe és csapatban játszodtak a víz felszínén, buksi fejük játékos, nagy kutyákra emlékeztetett.

A sirályok méltóságteljes röptében megcsillant a nap sugara... a szemet gyönyörködtető kékség madarának és a vizen könnyedén úszó kacsának ötvözetei ők...

Lassan beleszoktam a csapdák ellenőrzésének izgalmas ritmusába: vajon mit rejteget ez az újabb lehetőség?

A bőséges fogás örömét kissé lelohasztotta a rendelkezések szigorúsága, bár beismerem, nagyon ésszerűek: csak az elég nagyra nőtt hímeket szabad megtartani, a többinek vissza kell kerülnie a vízbe. A két rák azonban, amit megtarthattunk, nagy megelégedéssel töltött el. Megvolt a a számomra kalandos vacsoránk aznap estére. :)

Természetesen Murray volt a szakács, aki élvezettel vezetett be a rák elkészítésének és elfogyasztásának a művészetébe. A 'rák-kultúra' teljes hiányában kellőképpen meglepődtem, hogy a legfinomabb falatok a lábakban vannak, és hogy minden falatért meg kell küzdeni... :) De, megérte!

Érdekes belegondolni, hogy ebben a nyugati parti kultúrában a rák olyan közönséges, úgymond, mint otthon a csirkecomb (inkább a szárnyas nyaka jutott eszembe, de a csirkecomb jobban hangzik :)))).