Képek, amilyenek mi vagyunk...

32 év március 15-én

Már semmi pánik... elvégre az ember jó esetben egy kis bölcsességre is szert tesz az évek taposása közben... Inkább nyugalom és béke vesz körül abban a tudatban, hogy minden a maga idejében és sebességében történik.

Külön ajándék, hogy ma, március 15-én, több szeretetben melengetett baráti szó érkezett hozzám, mint eddig valaha is... éppen most, amikor a legnagyobb szükségem van rá. Mert, bár megadatik a szükséges, olykor még azon felül is, mégis hiányzik a családi-baráti háló közvetlen testi közelsége...

Az ünneplés szeretetteljes gesztusai már vasárnap megnyilvánultak: vacsora nálunk a család egy részével...

Ma vacsora a család másik részével, több baráti telefonhivás, ünnepi képeslapok, hasznos ajándékok és pazar ajándék a férjem részéről... Ez utóbbi a boldogságik meglepett, mivel valahogy teljesen megfeledkeztem arról, hogy a párom a sok apró és nem apró részlet elrendezésén felül még valami különlegessel készülni fog...

Köszönöm a szereteted és a hűséges jelenléted!

Köszönöm a családot, a barátokat és a testvéreket!

Gazdag vagyok.

Hogy lehet az, hogy mindig vasárnap történik?

Tegnap (születése óta) harmadszor mentünk Kaleb-bel a sürgősségire vasárnap fejében.

A legutóbbi nem is volt olyan rég, január végén. Akkor azt mondták, hogy tüdőgyulladás nyomát látták a felvételen.

Ezúttal nem is vittük azonnal, reméltem, hogy elmúlik a láz. Tylenol-t adtam a kicsinek. Először szombat este vettem észre, hogy melegebb a hőmérséklete a szokottnál. Vasárnap reggel szintén, de aztán elmúlt, mire imaházba kellett menni. Szokás szerint nagy örömmel maradt a gyerekekkel, de amikor meglátta apát, sÍrva fakadt, mert nem adták az ölébe elég gyorsan... :)

Délután aztán elment minden kedve a játszástól, nem sÍrt, csak állandóan az ölemben akart lenni. Láza volt, és nem akart szünni. Végül úgy döntöttem, jobb, ha orvosi véleményt kérünk.

A diagnozis szerint megint fül-gyulladása van (bár múlt héten voltunk a háziorvosnál az első gyulladás miatti felülvizsgálaton).

Hálás voltam azért, hogy étvágya azért volt, és a lehetőségért, hogy orvosi ellátásban részesülhet részünkről térÍtésmentesen.

Ma kicsit jobban van, de még mindig láthatóan beteg. A régi kedve csak kb. 10 perce tért viszza. Pár perce elaludt (a bejegyzés elejét úgy Írtam, hogy végig az ölemben ült). Ez a 2. sziesztája ma.

Az első komolyabb "expedíció

A szombat (március 5) már egy pár hete be volt jelölve a naptárunkban: a háziközösségünk felvállalta egy missziós jellegű ebéd szponzorizálását egy olyan lakóközösségben, amely a statisztikák szerint a legtöbb bűntény színhelye.

Három bátor fiatalember vállalta, hogy odaköltözik, és az életével igyekszik gyakorlati módon megnyerni embereket Istennek. Az egyik közülük családos, két aranyos gyerekkel.

Ha jól emlékszem, minden hónapban egyszer ebédre hívják meg az ottlakókat, abban a reményben, hogy sikerül velük elbeszélgetni és bizonyságot tenni nekik.

Ezen a szombaton a mi közösségünk vállalta a házigazda szerepét.

Nagyon számítottam rá, hogy sikerül elmennünk... közben Murray-nek dolgoznia kellett szombaton. Minthogy csütörtökön megkaptam a jogosítványom, meg volt a választási lehetőségem, hogy magunkban menjünk, Kaleb meg én. Nem tudtam, mitévő legyek...

Eljött a szombat reggel, és én még gondolkodtam. Ráadásul a pontos címet is meg kellett tudakolni, valami sütit vinni, stb. Murray telefonon bátorított és figyelmeztetett az idő múlására (kellemetlen meglepetés: nem volt tojás a hűtőben, ami a sütihez kellett volna, tehát, vásárlás, sütés várt rám, ha menni akartam...).

De, egy kis kihívás legtöbbször annál nagyobb motiváció a cselekvéshez. Így történt, hogy kb. 12 előtt 10 perccel a helyszÍnen voltunk (de jól fogott az a "JPS"!).

A parkolás most is okozott egy kis fejtörést, de végül tökéletesre sikeredett (szerintem :).

Volt segÍtség bőven Kaleb-et cipelni, hol csak őt, hol őt és a babaülést is (Kaleb majdnem 10 kg!). Volt lehetőség beszélgetésre is, aminek nagyon örültem.

Voltak, akik csak az ingyen kajáért jöttek, és nem kértek az 'evangélizálásból', viszont voltak nyitottabb személyek is, akik barátságosak voltak és leültek velünk társalogni.

Szerintem nagyon finom volt minden: a többféle pizza, a friss zöldségsaláta a választható öntettel, a süti és az almalé.

Bárcsak minél többen felfedeznék a hÍvő szomszédokban a kincset, ami jobb az ingyen ebédnél, a társalgásnál, ami életeket változtat!

P.S. Mi hamarabb eljöttünk, mert Kaleb nyűgölni kezdett, hiányzott neki a déli alvás.

:))) Képzeljétek

Végre egyedül is vezethetek! És, minthogy ki kell cserélnünk a Kaleb autóülését nagyobbra (ami menetirányba néz majd), autót is kell cserélnünk. Már megvan az "új" autó, nem új, de nekünk nagyon megfelel, így a régit vezethetem én.

Tegnap a vizsga után már volt is alkalmam kipróbálni a "függetlenséget". Csodálkozva vettem észre, hogy hosszabb időbe kerül egy-egy döntés meghozatala egyedül. :)) Pl. kétszer is meg kellett vizsgálnom a parkolásom minőségét, és végül igazítottam rajta... A második alkalommal meg gyávának bizonyúltam két autó közé behúzni, így inkább egy sokkal könnyebb helyet választottam... Gondolom, a kezdők így szoktak. Ezzel vigasztalom magam, legalábbis. :)

Különleges reggeli és vacsora

Ilyen húst még soha nem ettem. Ezért is örökítettem meg.

A története is érdekes, mert egy ismeretlen hölgy ajándékozta nekünk, - előzmény: vadászatról lévén szó Murray kifejtette, hogy mennyire szereti a vadhúst - mondván, hogy nekik bőségesen van (mellesleg ő, azaz a hölgy, ki nem állhatja :)...

Szóval, másnap reggel Murray meg is készítette fűszeres "taco"-stílusban ("taco" = fűszeres darált hússal, babbal, friss zöldséggel, öntettel töltött, háromszögletűre hajtott mexikói kukoricalepény) a finom vadat :). Az eredmény csak a fűszerekben emlékeztetett a "taco"-ra...

Kaleb jó étvággyal evett, aminek külön örültem, mert az utóbbi időben nehéz eltalálni, hogy mit szeret.

Estére kissé kibővítettem hagymával, aprított édes paprikával és egyebekkel. Erről készült a kép.

Nem neveztem meg pontosan, hogy mit is ettünk. Gondolkodom, hogy bocsássam-e egy kis köz-találgatás elé?

Babanapló

Nagyon jó ötletnek tartom a babanapló-vezetést. :)

Egyrészt, mert a csemete, akiről szól az egész, nagyobb korában valószínűleg nagyon fogja élvezni, másrészt magamért / magunkért, akik visszalapozunk és emlékezünk.

Ugyanis rádöbbentem, hogy nem emlékszem dolgokra 1 év és 3 hónap távlatából: nagyon gyorsan elmosódnak a valamikor olyan fontos részletek.

Nem utolsósorban, gyönyörűen bemutatja a növekedés / fejlődés csodáját, ami egyik napról a másikra nem annyira észrevehető.

A mi babanaplónk, amit ajándékba kaptunk Seena-tól (sógornőm), szerintem nagyszerű beosztású. Sok apró, de fontos részlet helyet talált már benne. Amit leginkább értékeltem, az az első 12 hónap fejlődésének szentelt 12 oldal. Ilyen címekkel vagy infókkal: alvási-, étkezési szokások, új kedvenc ételek, új felfedezések, teljesítmények, helyek (ahol jártunk), különleges emlékek, stb. És, persze, hely a friss fényképnek. :)

Azonban Kaleb novemberben betöltötte az első évet, és nem volt több oldal a babanaplóban a hónapról-hónapra történő változások / jellemzők megörökítésére. Ezt nagyon sajnáltam, és bár korábban terveztem, hogy nem fogom abbahagyni a naplóvezetést, - valamit majd csak kitalálok, gondoltam - kis időbe került, amíg valóban dologhoz láttam.

Az eredményt képekben mutatom be.

A fényképezésnél, természetesen, Kaleb-nek is ott kellett lennie, így róla is készült egy képsor. :) Ő az első, azaz az ajándékba kapott "fő" babanaplót lapozgatja, majd az általam, az első alapján összeállított második napló (a 15. hónap beszámolója), végül az utolsó képen ismét az első napló látható.

Amúgy megjegyzem, hogy nagy öröm volt végre színes kartont vásárolni a babanapló ürügyén. Azóta a képeslapkészítés is üzembe lendült. :) (Nagyon élvezem, hogy ismét alkothatok, ha nem is olyan magas szinten :)).