Leckék és gondviselés

A gyakorlat hadd kövesse az elméletet, vagy a jó gondolatot, szellemi üzenetet vagy egyéb intellektuális szinten levő tudást... Elegem van az emlékek szintjén leragadó cselekedni akarásból. Több lökést is kaptam mostanában ebbe az irányba... Pl. a keddi női bibliakör nagyon sokat mondott nekem, valahogy igy: "Adina, lépj ki a megszokott hallgatásodból, amellyel udvariasan kihagyod a szellemi, de nagyon időszerű társalgási témákat a szomszédokkal, barátokkal. Mi lenne, ha nem törődnél a félelemmel vagy a nevetségessé válás lehetőségével? Mit számit, hogy az adott pillanatban mit gondolnak majd rólad? Az számit, hogy mi a jó az örökkévalóság szemszögéből.." Amúgy a bibliakörön nagyon megszerettem Anne Graham Lotz (Billy Graham lánya) tanitási stilusát és a Jézus-szeretetét. Nagyon hiteles és megragadó ebben a videósorozatban, amit használtunk (Pursuing MORE of Jesus). Ő teszi fel a tanitás végén ezt a kérdést: kit hivhatnál meg az ismeretségi körödből egy közös bibliatanulmányozásra? Amit itt tanultál, nem kell a gyülekezeti falakon belül maradnia, megoszthatod valakivel, akinek talán nagy szüksége lenne rá... A lehető legegyszerűbb eszközt javasolja a bibliatanulmányozásra, pár lépés használatát: 1. Olvasd el az adott igerészt (kb. húsz igevers) 2. Mit mond Isten igéje? Sorold fel a tényeket. 3. Mit jelent Isten igéje? Mit tanulhatsz az előzőleg felsorolt tényekből? 4. Mit jelent nekem személyesen Isten igéje? Foglald össze egy kérdésben a tanultakat, amelyet feltehetsz magadnak vagy bárkinek. 5. Hogyan válaszolsz az Isten igéjére? Ültesd gyakorlatba. Az az előnye ennek a megközelitásnek, szerintem, hogy bárki kipróbálhatja, nem szükségeltetik kommentár vagy nagy felkészültség, csak nyitott sziv, egy Biblia, iróeszköz, papir, és nem utolsósorban a Szentlélek meggyőző jelenléte... Ma volt alkalmam növekedni a megszólalás területén: elmentem a gyerekekkel a közeli játszótérre, ahol már ott volt három gyerek és két hölgy. Ennek különösen Kaleb örült, mert nagyon szeret gyerekekkel játszani. Rövid időn belül ismerkedni kezdtünk. Az én akcentusom mindig jó beszédtéma. :) Kiderült, hogy az egyik hölgy román, bár beszéde nem árulta el, mert 3 éves korától Amerikában él. Temesváriak, amúgy. ...Nem anyuka volt, hanem dajka. Annyira természetesen és ötletesen foglalkozott a gyerekekkel (még az enyémekkel is), hogy először kétségem sem volt affelől, hogy az ő gyerekei... Beszéltünk erről is, arról is. A beszélgetés vége fele aztán megkérdeztem, hogy melyik gyülekezetbe jár. Kiderült, hogy sehova, jelenleg, de szeretne. Kicsit beszélt az okokról. Én reagáltam. Majd, meghivtam a háziközösségbe. Nem igérte, hogy eljön, de találkozni viszont még szeretne velünk a játszótéren. Telefonszámot cseréltünk. Jó érzés volt. Olyan különleges érzés. Egy másik személyes, friss élmény szintén nem hagy nyugodni. Anyagi téren volt különleges kérésünk Isten fele. A válasz sokáig nem érkezett. Csak imádkoztunk és bizakodtunk. Egy adott ponton nem bizakodtam, hanem kérdeztem, hogy miért nem érkezik már a válasz? És, nem volt válasz. Igy, megint csak letettem a hitetlenséget, és a bizalmat vélaszottam. Minden látható, reális jel nélkül. Utolsó pillanatban aztán megérkezett a segitség Isten részéről. Újabb gondviselés. NEKI akarom adni a dicsőséget. Ezért irtam le. Mielőtt ez az élmény az emlékek szintjére ragadna, hangos megnyilvánulás nélkül. (A képek májusban készültek a játszótérről, nem ma.) Ugyanis, ezzel megint azt tanultam-tanulom, hogy Isten nem hagy cserben: amit igért, azt betartja!